A magyar szablya és a klasszikus magyar vívótechnika évszázadokon át része volt nemcsak a katonai életnek, de a polgárinak is. A vívóiskolák fennmaradása egyben ezen nemzeti értéknek és szellemiségnek a megőrzése is, egy hagyomány tovább élése. A reformkorban, 1825-ben gróf Széchenyi István és báró Wesselényi Miklós kezdeményezésére létrehozták a Pesti Nemzeti Vívó Intézetet.
Borsody László a Ludovika Akadémia vívómestere volt évtizedeken keresztül. Itteni tanári évei alatt igyekezett világos, logikus, jól felépített rendszerbe felépíteni minden korábban általa megismert vívó irányzat előnyeit. Tökéletesítette, csiszolta, finomította őket. A régi kardiskolával ellentétben, taktikai szempontból bevezette a hátra lépést. A korábbi gyakorlathoz képest jóval nagyobb hangsúlyt fektetett a lábmunkára. A Borsody-módszer egyik jellegzetessége a guruló lépés és annak sorozatai.
A kard különböző pozíciójában különböző fogásokat vezetett be. A stratégiára és a taktikára katonaként különös hangsúlyt helyezett.
