A Közép Tisza-vidék népművészeti örökségének egyik legnagyobb múltra visszanyúló ága a fazekasság. A 19. században már kiváló minőségű és művészi darabok kerültek ki az itt dolgozó mesterek kezei közül, akik 50 km-es körzetben ellátták a lakosság igényét. Ekkor élte virágkorát ez a mesterség. Közel 100 fazekas és kisegítő dolgozott a műhelyekben.
Mázas kerámiákat, a hódoltságkori legszebb reneszánsz hagyományait vitték tovább. Karcolt díszítésű, vagy írókával mintázott madarak, virágbokrok, körzővel szerkesztett rozetták díszítették a füredi tálakat, butellákat, a huszáros viseletet mintázó miskakancsók nemcsak a vásárok kelendő portékái voltak, de a műgyűjtők is igen nagy becsben tartották.
A füredi fazekas hagyományok, a díszítőművészet 20. századi megújításában nagy szerepet játszott a karcagi Kántor Sándor fazekasmester, akinek Györffy István néprajztudós hívta fel a figyelmét a század elejére kihalófélben lévő motívumvilágra. Kántor Sándor útmutatásai alapján a megújult füredi fazekas-hagyományokat a Szűcs-dinasztia, Szűcs Imre a Népművészet Mestere, Szűcsné Nagy Erzsébet, népi iparművész, Szűcs Andrea és Szűcs Judit, illetve Nagyné Török Zsóka népi iparművész viszik tovább.
