Ahogy a pusztán élő egykori pásztoraink a gulyással ajándékozták meg nemzetünket, a halászok a halászlével. Mindkettő a természettel összhangban élő, egyszerű ember étele. A magyaros halászleveket alapvetően három főcsoportra oszthatjuk: a dunai, tiszai és a balatoni halászlé. A tiszai halászlé fontos része a paszírozás, az alaplé készítés.
Minden főbb eleme az ételnek a környékről vagy épp egyenesen a Tiszából származik. Egykor ahogy az ivóvizet, úgy a főzővizet is a folyóból merték, onnan származott természetesen maga a hal is. A legjobb tiszai halászlevet pontyból érdemes készíteni. A többi hal csak kiegészítője lehet, mely tagadhatatlanul javítja a halászlét. Az ételhez az úgynevezett „öreg” hagymát tartották a legtöbbre, míg a másik fontos alkotórész a házipaprika valóban minden háznál termett.
Az alaplé elkészítéséhez a ponty feje, farokrésze mellé legjobb a vegyes, úgynevezett fehér hal, elsősorban keszegfélék. Ezeket a felaprított hagymával együtt teszik a főzőedénybe, s fölöntik annyi vízzel, hogy bőven ellepje. Addig kell főzni, míg a hús leválik a gerincről és a nagyobb szálkákról. Ezt leszűrve, átpasszírozva, szitán áttörve készül az alaplé, melybe úgy 3 cm vastagra vágott és előzetesen besózott halszeletek kerülnek. Lassú tűzön, ikrával, haltejjel gazdagítva, őrölt pirospaprikával megszínezve készre főzik.
