A Nagykunság népművészetének kiemelkedően jelentős alkotóeleme a nagykun faragás körébe tartozó Kunkapu, ami napjainkra a nagykun identitás fontos elemévé vált. Olyan teljesítménye népművészeti szempontból a faragott, fedeles kiskapu a nagykun őseinknek, amire méltán büszkék lehetünk, ami esztétikai értelemben a kalotaszegi faragott kapukkal vetélkedik. Kifejezi őseink szép iránti vágyát, technikai tudását, gazdag hagyományvilágát. Méltó arra, hogy bekerüljön a megyei nemzeti értéktárba.
Formailag a kunkapu a fedeles kapuk csoportjába tartozik, aminek a különböző táji típusait, formailag, szerkezetileg eltérő változatait elsősorban a történeti Magyarország keleti részében találjuk meg. A faluképet meghatározó erdélyi gócpontjai mellett, szórványosan Észak-Tiszántúlon, például Szatmárban, a Hajdúságban és az Alföld távolabbi vidékein is készült egy-egy egyszerűbb vagy éppen kivételesen szépen faragott példánya.
A Nagykunságban a faragott kapuk és kerítések építésének divatja a Tisza szabályozását követően az 1860-as évektől terjedt el. Használata összefügg a gazdálkodás megváltozásával és még számos tényezővel. A növekvő gabonatermesztés megkívánta a nagyobb védelmet, ugyanakkor kifelé mutatta a ház gazdájának tekintélyét. A redemptus nagygazdák téglából, kőből, a középparasztság széles rétege fából készítette a kerítését, kapuját, sőt fejfáját. A szegényebbek csak léckerítést állítottak. A kerítés és kapu tükörképe volt a paraszti társadalom összetételének.
A kunkapun becses értéket képviselnek a kapufélfák és nagykapu culápok előlapjának vésett díszei. Jellegzetes díszítő motívumaik a vízszintesen elhelyezett, sajátosan összeszerkesztett bordasorok, felette a hálósmintába rendezett mértani formák, farkasfogsorok; de növényi díszekkel is ékesítették őket. A kapu oromdíszek fűrészelt mintáiban állatalakok, kígyó, kakastaréj, bikaszarv, vagy növényi formák ismerhetők fel.
